1884. augusztus 16- án a Keleti Pályaudvart átadásra kerül, ezen eseményre szerettel várjuk Budapest Székesfőváros lakóit.
Kiállítás nyílt a Keteli Pályaudvar Lotz Károly termében, a pályaudvar 125-ik születésnapjának évfordulójára. Ez egy elég hosszú és újrakezdésekkel teli időszak elég arra gondolunk, hogy a gőzmozdonyok után 1932-ben indult az első olyan mozdony, amelyik nem kormolt, vagy arra, hogy a Második Világháború során milyen komoly sérüléseket szenvedett az épület, amin egyébként becses művészek kezei tettek érte, mint Jugnfer Gyula európai hírű lakatos, Than Mór, valamint Lotz Károly.
"Korabeli
képeslapok, fényképek és tervrajzok láthatók egyebek mellett a 125
éves a Budapest-Keleti pályaudvar című, hétfőn megnyílt kiállításon
a Keleti pályaudvar Lotz-termében; a tárlat megnyitását megelőzően
emléktáblát avattak az épület falán.
A két hónapon keresztül megtekinthető kiállítás a Keleti pályaudvar
történetét mutatja be 1884-től kezdve napjainkig: a dokumentumokat,
fotográfiákat nézegetve és a tablókat olvasgatva az érdeklődők
betekintést nyerhetnek az épület építésének mozzanataiba, a
Lotz-terem felújításába, a háború és újjáépítés folyamatába is, de
különböző életképek is helyet kaptak a tárlat anyagában.

A megnyitón Vörös Tibor, a MÁV Zrt.
főépítésze elmondta, hogy Budapest jelentős létesítményét, a Keleti
pályaudvart 1884. augusztus 16-án adták át. Az épület a magyar
építészet kiváló alkotása. Felhívta a figyelmet az impozáns
főhomlokzatra, amely egyedülálló művészi megfogalmazása a vasút, a
társadalom és gazdaság kapcsolatának, a gőz születésének. Elmondta:
a pályaudvar vasszerkezetét Feketeházy János hídépítő mérnök
tervezte.
Az ötrészes, monumentális, reneszánsz mintázatú kapuzat és az
épület valamennyi kovácsoltvas díszítése Jungfer Gyula európai hírű
műlakatos keze munkája, a csarnokot Lotz Károly festményei,
valamint Than Mór freskói ékesítik. Baross Gábor közlekedési
miniszter szobrát 1898-ben helyezték el az épület előtt –
hangsúlyozta.
Az első villanyvontatású vonat 1932-ben gördült ki a Keletiből,
amelyet a második világháború alatt több bombatalálat ért, erősen
megrongálódott. A front elvonulása után a vasutasok azonnal
hozzáláttak a károk helyreállításához, így az első szerelvény 1945.
február 28-án befuthatott a pályaudvarra.
A Baross tér átalakítása 1969-ben kezdődött meg, a metróépítéssel
egyidejűleg jelentősen megváltozott a homlokzati rész előtere. A
végállomás előtt aluljárórendszert építettek ki többek között a
személypénztárak és más kiszolgáló egységek számára. 1986-ban újabb
nagyszabású felújítás kezdődött, amely 1989-ben fejeződött be.
A főépítész becslése szerint a pályaudvaron átadása óta egymilliárd
látogató fordult meg. A kiállítás megnyitását megelőzően a
résztvevők márványból készült emléktáblát avattak az épület külső
falán, emléket állítva a 125 esztendős Keleti pályaudvarnak."
(Forrás: http://www.magyarkozlekedes.hu/content/view/1551/33/ )

Régen sokkal szebb volt a Baross tér. Jó, most ott épül a metró, de azon kívül is elképesztő; mocsok és kosz mindenhol, a házak falát lehugyálják az emberek, törött sörösüvegek, és még ragozhatnám. És sajnos a képen látható fák is már réges-régen eltűntek.
Azt hiszem ez általánosan igaz Budapest nagyobb tereire. Láttam a Kálvinról egy régi képet, ahol egy gyönyörű szökőkút állt és nem rondította el a képet ez az üvegcsoda...
De a Baross tér most nagyon ocsmány. Kíváncsi vagyok, ha egyszer elkészül a 4-es metró, hogyan állítják helyre???
Az egyik legjobb pályaudvar Budapesten! Meglátszik, hogy Eiffel tervezte!
@Thommas:
Én azért nem esek hasra tőle, de azért baba épület. Abból a korból, mikor a külső jobban számított, mint a célirányosság. Hogy melyik a jobb, tetszés szerint eldönthető.
@Thommas: Az a Nyugati pályaudvar amire te gondolsz.
Egyébként szerintem a koszon túl valóban szép a Keleti. Főleg belül a tetőszerkezet lélegzetelállító.
Mellesleg a legszebb, hogy a mozdonyok és kocsik sem modernebbek az épületnél :)
Éljen a MÁV
És az nem szerepelt a szülinapi meglepetések között, hogy kitisztítják a pályaudvart, mert a bűz az elviselhetetlen, kosz, mocsok, és a kéregető csövesek és román kisebbségiek csak undort váltanak ki az emberből.
És ide érkeznek a nemzetközi vonatok, szép látvány Budapestből!
@blacky99: na igen, a mocsok és a sok hajléktalan meg kéregető az tényleg a nehezen elviselhető kategóriába esik. Legutóbb volt "szerencsém" majd' két órát várni a vonatra, hát nem volt egy leányálom.
kár hogy amikor elmegyek emellett a nagymúltú és komoly történelmi értéket képviselő, valóban különleges épület mellett kiráz a hideg, és ahelyett, hogy elmélyednék benne minél gyorsabban próbálom kizárni a környezetem ingereit mert egyszerűen undorító ami ott zajlik.